Ferencvárosi Evezős Club története
Ferencvárosi Evezős Club története
A jogelőd a Ferencvárosi Torna Club az 1899-es megalapításától kezdve foglalkozott evezéssel. De a hivatalos szakosztály-alapítási év 1909. Egy évvel később pedig beléptek a Magyar Evezős Szövetségbe. Előbb az óbudai Duna-parton rendeztek be hangulatos otthont, majd később 1937-ben a klub tagjai magánerőből építették fel a Latorca utcai evezős házat. Az első jelentősebb eredményük 1914-ben született, amikor az FTC négypárevezőse „Rákosi” díjat nyert meg. Az evezős szakosztály első valóban országos jelentőségű sikerét 1934-ben érte el, Szabó Gyula nagy fölénnyel nyerte az egypárevezős bajnokságot. 1943-ban nagymértékben megerősödött a szakosztály, sikert sikerre halmoztak. A kétpárevezősben, kormányos nélküli kettesben, kormányos kettesben, kormányos négyesben és nyolcasban is az FTC versenyzői diadalmaskodtak.
Ebben az időszakban Sándor István volt a szakosztály-vezető, dr. Török Zoltán a vezetőedző.
1949-ben, amikor az egyesületet államosították áldozatkész tagjait a klubból kitiltották. A szakosztály ÉDOSZ, majd Kinizsi SE néven műkötött egészen 1956-ig, amikor ismét felvette az FTC nevet. Az 50-es években az addig eredményesen szereplő versenyzők mellé ifjú tehetségek kerültek.
A hatvanas évek elején ismét sajátnevelésű fiatalok öregbítették az egyesület hírnevét. Sarlós György a két EB-ezüst és mexikói olimpián szerzett második helyével a szakosztály legeredményesebb versenyzője.
A klubnak saját hajóépítő műhelye is volt, Kopsa János, majd Burghard Géza a korszak legjobb magyar hajóit építette. A szakosztály-vezetés munkájában mindig lelkes és becsületes társadalmi munkások vetek részt. Bohn Ferenc, dr. Damásdi Miklós, Losonci Tibor, Kovács Tibor és a többiek.
Dr. Török Zoltán mesteredző halálával a szakosztály szellemi irányítása törést szenvedett, tiszteletére minden évben megrendezik a Dr. Török Zoltán emlékversenyt.
1970-89-ig terjedő időszakot több vezetőváltás jellemezte. Halász László, Takáts János, Malina Lajos, Sarlós György, Latinovits Szaniszló, Forró Dezső, Kiss László (a mai vezető edző). A versenyzők közül Diera János, Cziráki László, Thék András és a hozzájuk hasonló lelkes Fradisták fémjelezték a szakosztályt. 1989-ben az FTC akkori vezetése a tradíciókat figyelmen kívül hagyva kizárólag pénzügyi okokra tekintettel, a szakosztály működését megszüntette. Az evezést, a szakosztályt szerető sportolók és több szponzor összefogásával azonban új egyesületet hoztak létre Ferencvárosi Evezős Club néven. A megalapításban Endreffy György, dr. Kokas Péter és Sarlós György vállalt nagy szerepet. Az élet fintora, hogy amit elődeik évtizedek során megteremtettek , klubházat, felszereléseket, hajókat, elvették, vagy utódaiknak ismét meg kellett vásárolni, vagy bérelni.
FEC története